Azonosító: 286
Sambi egy haláli nyugodt pasi volt világéletében. Miután az első 50 évét minden különösebb baj nélkül leélte, úgy volt vele, hogy a második 50-ben különösebben már nem izgatná magát, ha nem muszáj. Ebben a stílusban állt hát hozzá minden dolgához. Persze, a barátok, azok az igazi barátok nem arra valók, hogy egy csepp izgalmat se csempésszenek be drága barátjuk életébe.
Egyik alkalommal Sambi valami erősen régi gyártású órát szedett össze valahonnan, persze, romokban. Gondosan neki készült, nagyítós lámpát vett hozzá, és a precíz szétszedés előtt egy tiszta papírt is leterített, hogy az alkatrészek szét ne guruljanak ezer felé, mert abból csak baj van. Már be is azonosította a problémát, eltört a spirálrugó. Kicserélte. Szépen, akkurátosan, darabonként harci rendben sorakoztak az alkatrészek, s csak az összerakásra vártak. Sambi egy pillanatra nézett csak félre, de tényleg, csak egy pillanatra, ami időtartam abszolút elegendőnek bizonyult Győző bácsinak arra, hogy 3 plusz fogaskereket csak úgy odacsempésszen a takaros sorrendben összerakásra váró alkatrészek közé.
Sambi teljes lelkinyugalomban nekiállt az óra össszeszerelésének. Egyszer. Kétszer. Aztán harmadjára is. Közben odament hozzá a nála ezerszer izgágább haverja, Pista.
- Sambi, jössz kávézni?
Sambi fel sem nézett, úgy válaszolt:
- Mingyán, Pitya - és tovább szöszmötölt az órával. Persze, még 10 perc múlva is azzal szerencsétlenkedett, de minő véletlen, három, az az három alkatrész mindig fölöslegessé vált, mire késznek nyílvánította volna a szerkezetet. És mindig ugyanaz a három! Nincs igazság a földön, rázta volna más kevésbé nyugodt ember a fejét, vagy taposta volna meg vagy az órát, vagy a fölös alkatrészeket, de nem így Sambi. Ha azokat ő kiszedte az órából, azokat a mütyűröket akkor be is kell raknia oda... honnan sejthette volna, hogy egyik kebelebarátja erősen kicseszett vele három teljesen fölösleges alkatrész képében... Pista persze újra kapacitálta Sambit:
- Na, jösz már?
Sambi megemelte a szemöldökét, jelzésképpen, hogy hallja ám, de csak felvonta a vállait:
- Mingyán, Pitya - és rendületlenül alkotott tovább. De Pista most már nagyon kávézhatott volna, így aztán nem hagyta békén, jól megbökte az oldalát:
- Gyere már, majd összerakod utána! Nem szalad ez el innen!
Sambi lassan letette a kezében lévő alkatrészeket:
- Pitya - kezdte el nagyon lassan, egy türelmes, alvó Budha modorában, - most mit sürgetsz? Nem látod, hogy milyen ideges vagyok?!
A másik történetben is ez a két jómadár játsza a főszerepet. Kanbulit rendeztek a szabad ég alatt, de erős kora tavasz lévén, a megivott alkoholmennyiség dacára fázni kezdtek. Pitya - bebaltázva, mint az atom, a tettek mezejére lépett. Be a kamrába, benzines kannával ki, hogy majd ö azt a tűzre önti, és akkor melegszenek végre. Sambi megpillantva a benzines kannát, megszólalt csendesen:
- Nem lesz a' jó, Pitya.
- De, jó lesz az!
- Pitya, mondom, hogy nem lesz a' jó. Dobd el.
Mindeközben Sambi meg nem mozdult volna, hogy megakadályozza Pistát a cselekvésben, csak tisztes távolságból álldogált, bele-beleszívott a cigarettájába, és csendesen mondogatta, folyamatosan:
- Nem lesz a' jó, Pitya. Hallod? Dobd el. - mindezeket kijelentőmódban. Mondom, sosem volt egy idegbajos alkat Sambi barátunk.
Végül is bekövetkezett az esemény, Pista ráöntötte a benzint a tűzre, az visszaégett, és Pista, ahelyett, hogy eldobta volna az egészet, vadul körbe-körbe rohangálni kezdett a tűz körül. Végül is Sambinak sikerült eldobatni vele a kannát, őt magát meg kirángatni onnan, de a történet attól még történet marad - szimbolizálva Sambi szenvtelenségét.
Én nem is tudom, hogy valaha, valakinek is sikerült-e kihozni őt a sodrából...
