Azonosító: 283
... vagy egy ilyet, mint én! Garantáltan elhagyod a fölös kilóidat, csak bízd rám magad! Itt ez a gazdasszony, aki minden áldott nap sétálni visz engem. Mondjuk, azt hiszi, ő visz engem, pedig fordítva van: egyszerűen csak megengedem neki, hogy velem jöjjön, mert ha akarnám, egy szempillantás alatt ott tudnám hagyni.
Mindegy, szóval: sétálunk. Szép dombos errefelé a vidék, a gazdasszony nyelve nyakkendő helyett is 
elmenne, ha szokása volna ilyeneket hordani. Jókat vigyorgok rajta, például legutóbb alig bírta kinyögni, hogy lábhoz igazodj, annyira nem volt levegője. Nem adok neki 2 hónapot, úgy fog mellettem kocogni, mint állat. Van akarata a csajnak! Ha nem akar sietni, olyan hidegen tudja mondani: MARAD, hogy maradok.
Azért rendes a csaj, szavam nem lehet rá. Mindig megsimítja a fejemet, ha elmegyek mellette, finom kajával kedveskedik, ha eszik valamit, egy falat mindig jut nekem is. Nem több, egy falat. A többi az övé, ezt tiszteletben tartom. Mondjuk, fellegelhetném helyette az összes kajáját, nem sínylené meg nagyon, de hát tisztesség is van a világon, vagy mifene. Meg aztán ő sem dugja bele a fejét az én ennivalómba.
Fogyókúra közben van, hogy jól ott hagyom pár percre, ilyenkor először csak rohant utánam (kiváló sport a kocogás), de azután már csak legyintett, és szépen utánam gyalogolt. Mostanában meg egyenesen csak elindul az orra után, mondván, ha akarsz, majd meglelsz, vagy egészen egyszerűen leül a fűbe. Kérem szépen, hogy fogom így lefogyasztani?! Mi ez a slendriánság? Mindenesetre nem ágálok a pihenése ellen, kezdetnek éppen elég neki feljönni erre a szép kis emelkedőre.
Most is itt ülök mellette, ahogy írja ezt a kis történetet. Alighanem arrébb kell költöznöm, mert az ajtó kiszedésére készülődik a mester, én meg utálom a zajt...
Hmm:)
Beküldő: Jolcsi
Egy hónapja tanuljuk egymást a kutyával. Először elszakított egy prózázt, mert tőlem is elindult. Aztán vettünk egy erősebbet, most azzal sétálunk. Egészen pontosan, az utca végéig rövid pórázzal: macska, kutya nem érdekelheti őt, ha azt mondom, hogy nem. Akkor csak jön velem tovább. Az utca végén hosszabb póráz, és ahogy kiérünk a mezőre, elengedem. Elértem, hogy ha hívom, hozzám jön, ha mutatom neki, hogy arra, akkor arra megy, ha visszahívom valahonnan, akkor haladéktalanul visszafordul. Persze, ennek ára van, ha adok neki étkezésen kívül valamit, az első falatot én eszem meg, csak akkor ehet, amikor én megengedem neki, én lépek ki sétáltatáskor először a kapun, nem ő, én mondom meg, merre mehetünk, nekem kell engedelmeskednie, különben nincs béke közöttünk. Az egy hónap alatt sokat tanultam tőle, és ő is elfogadott annak, aki megmondja a frankót. Ehhez "csak" nyugalom, higgadtság, kérlelhetetlenség és pár oldalbabökés kellett. Sokszor erősebb, mint én, de ő kutya, én pedig ember vagyok. Mindenki a maga helyén.
Ügyes vagy!
Próbáljátok ki a klikker-képzést is! Bár lehet, nálatok ösztönösen megy a tanítás-tanulás:)) És gratulálok, hogy megtartottátok, szerintem emiatt ilyen hálás!
Vaúúú!
Gyönyörű darab a kuty, hol szereztétek be? Most kérdezhetném, hogy honnan van, mert én is szeretnék egyet, de nem kérdezem. Nekem ugyanis van egy pont ugyanilyen példány; nagyon makacs, nagyon jó fej, és rettentő türelmes. Imádja a vizet, a havat, de ha egyszer megindul, nincs az az ember aki meg tudja állítani. Legyen benne sok-sok örömöd
Tényleg fogyaszt!
A tisztességes kutya sétáltatás (nem egy kör a ház körül, hanem a napi 2-2 órás séták) és a rendszeres kirándulások nagyon jók, én is tapasztaltam az alakra gyakorolt jó hatását:)
Szóval ki ez a kutya? Honnan van?
És a cica?
Szia:)
A tisztességes kutyasétáltatás nálam egy óra, ennyire van időm:) Dombra fel, dombra le. Ő élvezi, most már én is. A kutya Budapesten lett befogva, a hat sávos úton rohangált az autók között. Kerestük a gazdáját, aztán állatorvoshoz vittük, van-e benne chip, de nem volt. Így rajtunk maradt, mint bilin a fül.
A cica itt maradt a régi gazdától, nem tudta hová tenni őket - mert egy pulit is itt hagyott.