MesterKell

Érintésvédelmi felülvizsgálat

Érintésvédelmi felülvizsgálat

Tudta, hogy az érintésvédelmi felülvizsgálat vállalkozásoknak, cégeknek, üzleteknek, intézményeknek is kötelező?

Miért fontos és egyáltalán mi az az érintésvédelmi felülvizsgálat?

Magyarországon az utóbbi években számos, súlyos sérüléssel járó, néhány esetben halálos kimenetelű munkahelyi baleset történt. Több milliárdos kár keletkezett az épületekben keletkezett tűzesetek következtében. Ezek mind elkerülhetők, megelőzhetők lettek volna, ha megtörténnek a villamos felülvizsgálatok.

Villamos tűzvédelem

A legrosszabb az egészben, hogy a balesetek után végzett szakértői vizsgálatok sok esetben a kötelező időszakos villamos-biztonságtechnikai felülvizsgálatok hiányát tárták fel.

A tűzesetek és a súlyos sérüléssel járó munkahelyi balesetek gyakrabban a villamos hálózat, illetve a használt villamos berendezések, készülékek meghibásodására, vagy a karbantartás hiányára vezethetők vissza.

Ezért különösen fontos a villamos berendezések, valamint a villamos hálózat, tűzvédelmi és érintésvédelmi szabályainak ismerete, és betartása, illetve a rendszeres időszakos felülvizsgálat elvégeztetése a feltárt hibák kijavíttatása. Ezeknek a feladatoknak az elvégzése a tulajdonosnak, az üzemeltetőnek a törvényi kötelessége.

Mi az érintésvédelem, villamos felülvizsgálat célja?

Az érintésvédelem célja, hogy védje az embert az elektromos berendezések szigetelési hibáiból fakadó áramütéstől.

Miért fontos a tűzvédelem?

A tűzvédelem célja, hogy megelőzze az elektromos tüzet és az ingatlan biztonságos legyen.

​​Az érintésvédelmi felülvizsgálat kikre nézve kötelező?

​Ipari-, mezőgazdasági-, kereskedelmi-, vendéglátó ipari-, közlekedési-, kulturális- stb. létesítmények tulajdonosai vagy üzemeltetői általában gazdasági társaságok, vállalatok.​

Vállalkozásoknak, cégeknek 3 évente kötelező, hiszen a munkavédelmi hatóság és a katasztrófavédelem szúrópróba szerűen ellenőrzi.

2020 július 31-étől lakás, családi ház eladásakor, bérbeadásakor magánszemélyeknek is kötelező elkészíttetni az érintésvédelmi felülvizsgálatot.

Iskoláknak, kórházaknak, hivataloknak, orvosi rendelőknek 3 évente kötelező a felülvizsgálatokat elvégeztetni.

Kávézót, vagy fodrászüzletet üzemeltet?

Kávézók, éttermek, ruhaüzletek, élelmiszerboltok, fodrászatok, apartmanok, élelmiszer boltok esetében már a nyitásnál is ellenőrzi a katasztrófavédelem, és a munkavédelmi hatóság az érintésvédelmi felülvizsgálat meglétét.

Weboldalunkon az alábbi szolgáltatásaink közül választhat:

  • MVM Next-​EON mérőhellyel kapcsolatos ügyintézés,
  • villanyóra áthelyezés,
  • hálózat bővítés,
  • H tarifa igénylés,
  • ad-vesz mérő ügyintézés,
  • A2 tarifa igénylés,
  • új mérőhely telepítés,
  • ideiglenes mérőhely kiépítés,
  • klíma beszerelés,
  • napelem rendszerek telepítése.

Kötelező érintésvédelmi felülvizsgálat

A BILD Elektro munkatársai határidőre, gyorsan a legfrissebb jogszabályoknak megfelelően végzik a munkájukat. MVM Next regisztrált villanyszerelők vagyunk  és mi biztosítjuk a legjobb érintésvédelmi felülvizsgálat árakat Magyarországon.

Amennyiben további kérdései lennének, hívja irodánkat!

+36 1 588 8545

BILD Elektro Kft.

www.bildelektro.net